CIKKEK
2007/2008

Cikkek

DátumEsemény
2007. szeptember 21.Szülőklub
2007. október 12-13."Ahol a szükség ott a segítség"
2007. október 19.Szülőklub
2007. december 14.Szülőklub

Szülőklub (2007. 09. 21.)

A Szülőklub első rendezvényét a 2007-2008-as tanévben 2007. szeptember 21-én tartottuk az iskola ebédlőjében.
Pető Sándorné igazgatóhelyettes üdvözölte a megjelenteket és az idei összejövetelünkhöz jó hangulatú, eredményes együttlétet kívánt.
Ezután Harasztos István is üdvözölte az igen szép számban (13 fő) megjelent szülőket és külön szeretettel köszöntötte Csóri Nikoletta és Beloviczky Milán édesanyját, akik első alkalommal vettek részt a találkozón. Kérte, hogy röviden mutatkozzanak be, és párszóban meséljenek gyermekeikről. Ezután a Szülőklub "régi" tagjai is bemutatkoztak, néhány szóban elmondták honnan érkeztek, és melyik osztályban tanulnak gyermekeik.
Harasztos István elmondta, hogy immár a negyedik tanévet kezdjük el a Szülőklub tagjaival. Röviden beszélt arról, hogy milyen céllal is jött létre a klub, néhány érdekesebb témát is kiemelt az elmúlt három év rendezvényei közül.

Ezután ismertette az idei év programját, amelyen természetesen módosíthatunk is, ha a szülőknek más javaslatai is lennének.
Az idei program a következőképpen alakul:

Program

IdőpontTervezett program, téma címeA foglalkozás bemutatása pár mondatban
2007. október 19.Vereben épülő lakóotthon meglátogatásaElőző évi programsorozatunk kiemelkedő eredménye, hogy, - szülők kezdeményezésére, s alapítványunk támogatásával - elindítottunk egy lakóotthon-programot. Ennek kapcsán egy épülő lakóotthon meglátogatása.
2007. november 16.Korai fejlesztés szerepe és fontossága Kora gyermekkorban tapasztalható, könnyen felismerhető általános jelekről lesz szó, amelyek a későbbi beilleszkedési zavarokat előrevetíti, illetve olyan technikákról melyekkel korrigálhatjuk e zavarokat.
2007. december 14.Ünnep a családbanA közelgő ünnepek kapcsán közösen kívánunk ráhangolódni az ünnep valódi lényegére. A beszélgetést közös kézműveskedés kíséri.
2008. január 18.Kézművesség a "családban"A kézműves foglalkozások a kézügyesség fejlesztése mellett, a gyermekek figyelemkoncentrációjának, kreativitásának, esztétikai érzékének fejlődését is segítik.
2008. február 15.SzínházlátogatásNagy sikere, s közösségformáló ereje volt az előző évi színházlátogatásnak, s így idei programunkba is beterveztünk egy közös kultúrálódási lehetőséget. /Műsorválasztás aktuálisan/
2008. március 14.Módszertani ötletbörze: a mozgásfejlesztés fontossága, lehetőségeiAz előző évi módszertani ötletbörze sikerességén felbuzdulva ezúttal a mozgásfejlesztés témakörében nyújtunk hasznosítható ötleteket a szülők számára.
2008. április 18.Társadalmi munkaHagyományos társadalmi munkanapunk - miközben szülők, s nevelők együtt tevékenykedünk az intézmény környezetének szépítéséért - jó lehetőséget biztosít a szociális kapcsolatok építésére, s egy-egy jóízű beszélgetésre.
2008. május 16."Felnőttek - mert felnőttek"Előadás és beszélgetés keretében a felnőtté váló fogyatékosok szociális és szexuális igényeinek változásait térképezzük fel.
2008. június 8.Évzáró bográcsozásA gazdag és tartalmas éves programot bográcsozás zárja - módot adva az éves program értékelésére, s a kötetlen együttlétre egyaránt.

A program ismertetése után hosszasan beszélgettünk a lakóotthon kérdéséről, arról hogy milyen lehetőségeink vannak, ha nem írnak ki újabb pályázatot. Többen jelezték, hogy a baracskai önkormányzattal illetve a Termelőszövetkezet elnökével folyamatosan tartani kell a kapcsolatot, és nem szabad hagyni, hogy a nekünk ígért építési telek ügye elhalványodjon.
Közben Harasztos István jelezte, hogy egy régi tanítványunk szülei Vereben hozzáfogtak egy lakóotthon építéséhez, amelynek történetéről szívesen beszélne a szülő, Csézli József, és ha a szülők igényelnék el is mehetnénk megnézni az építkezést.
A szülők egyetértettek abban, hogy a következő alkalommal hallgassuk meg Csézli Józsefet és látogassunk el Verebre is.
Azután - szintén szülői javaslatra - abban maradtunk, hogy a novemberi találkozón egy kicsit ismét magunkról beszélünk majd, arról, hogy hogyan éltük meg gyermekünk születését, hogyan telnek hétköznapjaink, marad-e magunkra is időnk, és ha igen hogyan töltjük el azt, milyen szabadidős programjaink vannak.
A rendezvény utolsó néhány percét - szendvicsek, üdítők, kávék fogyasztása mellett - már kötetlenül, "kis-csoportos" beszélgetések formájában töltöttük el. Vissza...

"Ahol a szükség ott a segítség" (2007. 10. 12-13.)
(Képek a cikkhez...)

Intézményünk - a martonvásári Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon - parkjában levő elöregedett és a biztonsági előírásoknak nem megfelelő játszótéri játékok cseréje halaszthatatlanná vált.
Fejlesztési tervünkben kiemelt helyet kapott e program, pénzügyi kereteink azonban nem tették lehetővé a megvalósítását. A sors és néhány lelkes kollega segítségével felvettük a kapcsolatot az Ad Sidera Outdoor Kft-vel.
A cég csapatépítő tréningek szervezésével foglalkozik. Segítségükkel kerültünk kapcsolatba a Chinoin Zrt. informatikai osztályával, akik vállalták - karitatív csapatépítő tréning keretében - játszóterünk felújítását.
Az embert és "csapatot" próbáló munka két napig tartott egy októberi hétvégén. Az önzetlen segítők dacolva az időjárással nem kímélték magukat, s segítségünkre voltak abban, hogy az elavult játékok helyére minél korszerűbb - egy magát megnevezni nem kívánó támogató segítségével beszerzett - új eszközök a helyükre kerüljenek.
A játszótér építése mellett a parkban található padok felújítását és festését is elvégezték.
A megfelelő várakozási idő elteltével tanulóink örömmel vették birtokukba a játszóteret, próbálták ki a sokoldalú fejlesztést biztosító eszközöket.
Intézményünk nevében ezúton szeretnénk megköszönni a felújításban résztvevőknek, hogy hétvégéjük feláldozásával segítették tanulóink életminőségének javítását, biztonságos környezetük kialakítását.
Köszönetünket fejezzük ki Vrazsgyák Attila és Bacsó György Úraknak az Ad Sidera Outdoor Kft. trénereinek és Józsa Erika Asszonynak a Chinoin Zrt. informatikai igazgatójának, s a cég valamennyi munkatársának, az önzetlen segítségért.

Az októberi hónap újabb segítséget is hozott intézményünk számára. A magas belterű lépcsőházunk felújítása is égetően szükségessé vált már. E tekintetben Moldován Csaba martonvásári lakos térítésmentesen biztosította iskolánk számára a kivitelezéshez szükséges állványzatot, annak felállítását, s lebontását.
Tanulóink nevében köszönjük segítségét. Vissza...

Szülőklub (2007. 10. 19.)
(Képek a cikkhez...)

A Szülőklub októberi összejövetelét 2007. október 19-én tartottuk. Ezúttal újra egy lakóotthon felépítésének lehetőségeiről beszélgettünk, méghozzá annak kapcsán, hogy egy véletlen telefonbeszélgetés során kiderült, hogy egy volt tanítványunk szülei Vereben belefogtak egy lakóotthon építésébe.
Meghívtuk tehát összejövetelünkre Csézli Józsefet, hogy mesélje el nekünk, hogyan indult el az építkezés, hol tartanak most, és hogyan tervezik a jövőt.
Csézli József röviden elmondta, hogy milyen úton-módon jutottak telekhez, milyen készenléti állapotban van jelenleg az épület, és milyen tervei vannak még.
A szülők érdeklődve hallgatták az apuka beszámolóját, és alaposan megnézték a tervrajzokat is.
Csézli Józseffel eljött személyes pénzügyi tanácsadója is, aki a pénzügyi lehetőségekről beszélt és ugyanúgy a Fundamenta Lakáskassza két képviselője is különböző előtakarékossági lehetőségeket ismertetett a szülőkkel.
Természetesen továbbra is szemelőtt tartjuk a Baracskára tervezett lakóotthon felépítésének gondolatát, de úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne elmenni Verebre is, megnézni a helyszínt és a már tető alatt álló épületet.
A beszélgetést követő rövid üdítőzés és kávézás után tehát gépkocsikba ülve elutaztunk Verebre.
Mindannyian érdeklődve szemléltük a már elkészült épületrészt, elismeréssel hallgattuk Csézli Józsefet, aki a helyszínen elmondta mennyi nehézséggel, gonddal kellett megküzdeniük, mire a jelenlegi állapotba jutottak.

A látogatás végén mindannyian nagy tisztelettel beszéltünk Csézli József energiájáról, munkájáról, további terveiről. Abban maradtunk, hogy ki-ki elgondolkodik azon, hogy valamilyen módon esetleg csatlakozni kíván-e ehhez a lehetőséghez. Vissza...

Szülőklub (2007. 12. 14.)

A Szülőklub decemberi összejövetelét 2007. december 14-én tartottuk "ünnep a családban" címmel.

Harasztos István üdvözölte a megjelent szülőket és kollegákat. Örömmel állapította meg, hogy immár negyedik alkalommal "karácsonyozunk" oly módon, hogy beszélgetés és zenehallgatás közben egyszerű karácsonyi díszeket és ajándéktárgyakat készítünk szeretteinknek.
Arra kérte a jelenlévőket, hogy ha hoztak magukkal néhány gondolatot az ünneppel kapcsolatban, akkor azt osszák meg velünk.
Ezután átadta a szót Orbánné Molnár Anikónak, iskolánk igazgatójának aki szintén üdvözölte a szülőket, majd elmondta, hogy néhány napja Ulcz Erika édesanyja - Judit - arra kérte őt, hogy mivel nem tud eljönni erre a rendezvényre, olvassa fel a jelenlévőknek egy pályázathoz írt gondolatait.
Mindannyian érdeklődve, már-már meghatottan hallgattuk Judit mondatait emberségről, munkáról, hitről, szülői helytállásról és szeretetről.
Minden egyéb kommentár nélkül következzenek Judit gondolatai amelyekből példát és erőt meríthetünk mindannyian.

Vidéki kisvárosban élek. Három vérszerinti gyermekem van.
Huszonhat évvel ezelőtt lettem nevelőszülő. Az első kislány három éves korába került a családba három évig nevelkedett nálunk. Rendeződtek a családi körülményei és így visszakerülhetett a családjába.
Egy ideig még tartottuk a kapcsolatot, el-el hoztuk hétvégenként. Nagyon sírt és szenvedett minden egyes elváláskor mikor hazavittük. Jobbnak láttam, ha többé nem találkozunk, és nem okozunk több szívfájdalmat egymásnak, hadd felejtsen el bennünket.
Mikor lelki sebeim begyógyultak ismét felkerestem a gyermekotthont, hogy szeretnék egy kislányt a családomba.
A hivatalos tennivalók megtörténtek és értesítettek, hogy menjek be, még egy utólagos elbeszélgetésre. A folyosón várakoztam amikor egy kislány hozzám totyogott és kért hogy vegyem fel, és nápolyit is kért.
"Sajnos nem tudok adni, mert nincs" mondtam, de már jöttek is érte és elvitték a többiekhez. Hamarosan engem szólítottak, sok mindenről beszéltünk többek között, hogy mi az elképzelésem, milyen kislányt szeretnék.
"Őszintén szólva azt a kislányt szeretném megkapni ha lehet, aki az előbb hozzám jött".
Tájékoztattak hogy ő halmozottan sérült, kétoldali csípőficammal született, egyik fülére nem hall, szemtengely ferdülése van és pelenkás.
Itthon elmeséltem a történteket, férjem megjegyezte
"Sok gondod lesz vele, de ha annyira ragaszkodsz hozzá, legyen nálunk".
Azt hittem két éves, hisz olyan aprócska volt. Négy és fél éves volt, vidáman jött hozzám piros szemüvege mögül mosolyogtak gyönyörű fekete szemei. Mindketten nagyon boldogok voltunk.
A családom és a rokonság szeretettel fogadta. Igaz volt olyan ismerős, aki "dicsérte" az eszemet hogy ilyen sérült gyermeket vállaltam, ráadásul kisebbségi. Na de én se hagytam válasz nélkül. Mert ugye, egy nő terhes s nem tudhatja milyen állapotban hozza világra gyermekét. Az enyém, és nem számít a bőre színe sem. Olyan édes volt, nem lehetett nem szeretni.
Az évek teltek, a csípőműtétek után a szemét is megműtötték. Az orvosok - mindent amit lehetett az egészségén korrigálni - megtették. Szépen fejlődött. Óvodába, utána kisegítő iskolába járt.
A nagy lányom férjhez ment, fiatalabbik fiam családot alapított és elköltöztek. Ez nagy változást hozott nála, nagyon bús, komor lett. Úgy döntöttünk hogy még egy kislányt vállalnánk, biztos jót tennénk mindkettőnek. Ekkor már tíz éves volt Henike. Tehát mentem és intézkedtem, vártuk a visszajelzést.
Hamarosan telefonon értesítettek, hogy van egy kislány, de baj van. Azt gondoltam talán ismét egy sérült gyermekről van szó. Megkérdeztem hogy mi a baj. Hát a négy éves kislánynak van egy két éves öcsikéje, kaptam a választ. Gondolkodási időt kértem. A családom rám bízta a döntést. Másnap elmentem az otthonba, úgy gondoltam lehet hogy nem is kellek a kislánynak, és akkor várunk még. Az irodában üldögéltem addig elmentek a kislányért. Ő jött és döntött.
"Azt mondták te leszel az új anyukám."
"Igen kicsim" - mondtam.
"Na jó akkor mehetünk".
Ragyogtak fel gyönyörű kék szemei, és nyakamat átölelte, és úgy szorított. Illatos szőke haja az orromat csiklandozta.
"Még nem készek a papírok" - próbáltam meggyőzni. Szeretném az öcsikédet is megismerni."
Egy pár nap múlva miközben a hivatalos dolgok haladtak, együtt mentünk a csecsemőotthonba az öcsikét meglátogatni. Hófehér bőrű óriás, nagy kék szemű, majdnem fehér hajú, pihekönnyű fiúcskát láttunk. Teljesen kisajátított a látogatás ideje alatt, nem lehetett az ölemből elcsalogatni Nándikát. Nővérkéje Csillácska oda-odaszaladt hozzánk egy kis pusziért, aztán ment játszani a kislányommal, aki az első látásra a kis szívébe zárta őket.
Nagyon hosszúnak tűnt az idő, mire végre a családunkba haza vihettük őket. Csillácska öt, Nándika két éves volt. Ebben az évben ingyenes egyhetes balatoni üdülést kaptunk a GYIVI-től. Nagyon jól éreztük magunkat, sok fényképet készítettünk.
Az évek gyorsan teltek. Már mindhárman iskolába jártak, pár nap volt csak a tanévből, amikor a GYIVI helyettese telefonon kért, legyek segítségükre egy problémás sérült kisleány egy hetes elhelyezésében.
Hát már így is elég népes volt a családunk. Egy felnőtt fiam három kisiskolás, és mi ketten szülők. Nekünk is megvoltak a mindennapos problémáink éppúgy, mint bármelyik hozzánk hasonló nagycsaládnak.
Aggodalommal gondoltam arra, hátha a gyerekek nem férnek össze, vagy bántják egymást, és én se tudok vele bánni. Szerettem volna először megismerkedni vele.
Elvittek bennünket látogatóba. Megtudtuk hogy Erika nyolcvankét dekával született, huszonhat hétre, csecsemőotthonban nevelkedett, onnan került a hallássérültek iskola és kollégiumába, nyolcéves, hallássérült, éjszaka pelenka kell és még sok egyéb problémát felsoroltak.
Erika hozta a fényképalbumát, megmutatta az óvodai és iskolai képeket melyekről beszélni nem tudott csak az ő kis nyelvén próbált velünk barátkozni.
Szép nagy barna szemét az igyekezettől könny lepte el. De lehet, hogy ezt csak én láttam a szemüvege mögött. A haja barna, nagyon rövid azt gondolná az ember, hogy kisfiú, a bőrikéje a kis karjain olyan vékony hogy látni lehet a hajszálereket.
Ha rajta múlott volna már akkor eljött volna velünk.
A családban megbeszéltük, úgyis én vagyok a gyerekekkel, had jöjjön, egy hetet kibírunk. Majd igyekszünk, hogy ne legyen probléma, hát elhoztuk.
A gyerekek annak ellenére, hogy nem tudott beszélni nagyon jól megértették egymást, sokat játszottak. Aztán eltelt egy hét de még nyári szünet volt. Úgy megszerették egymást, had töltse nálunk a szünetet.
A gyerekeknek mondtam, hogy úgy látom megtudna tanulni beszélni ha segítünk neki.
Első dolog az volt, hogyha halandzsázik nem figyelünk oda. Hát bizony nem ment könnyen de igyekezett.
Szépen haladt már nem csak mi értettük meg mit mond, hanem az idegenek is.
Eljött szeptember, és bizony nem volt szívünk megválni tőle. A közeli képességfejlesztő iskolába tudtuk elhelyezni. Ide járt a Henike is, mindennap együtt mentek az iskolabusszal.
Viccesen hangzik a kis szőkék helyben az általános iskolába, a kis barnák a távolabbi képességfejlesztő iskolába jártak.
A családban nem volt különbség hogy melyik iskolába járnak, csak gyerekek voltak, akiket nem lehetett nem szeretni és ezért mindent meg is tettek.
Rajzoltak, verset írtak ki-ki képessége szerint. Névnap, születésnap nem múlt el úgy hogy örömet ne szerezzenek.
Ezt az évet követő nyáron a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek gondozása és nevelése terén kifejtett munkámért díjban és ezzel együtt járó anyagi elismerésben részesítettek. Úgy érzem ezt a díjat az egész családommal együtt érdemeltük meg, az ő segítségük nélkül nem tudtam volna megoldani a családban felmerülő gondokat.
Azóta sok születésnapot megünnepeltünk már. A kisegítő szakiskolából kilencedik után Henike szakmunkás tanulónak jelentkezett. Továbbra is az iskolabusszal meg tudtuk oldani a közlekedését. A legsérültebb kislányomat, Erikát tőlünk távoli speciális szakiskolába kellett beíratni, mert képességei nem voltak elegendők az előző iskola követelményeihez.
Sajnos bentlakó lett, hétvégeken jön haza. De vannak sikerélményei, és gyakran megdícsérik.
Ebben az iskolában nagyon jó családias légkör van. Itt a diákotthonban sok új barátra találtunk. A pedagógusok és a gyerekek ünnepi rendezvényeire mindig elmegyünk. Az általános iskolában tanuló Csillácska és Nándika hetedik és ötödik osztályba járnak, jó tanulók és jó eredményeket értek el sportban is.
Harmincnyolc évi házasság után férjemmel elváltunk. A négy gyermeket egyedül nevelem.
A lakóhelyünkön a kislányom és a kisfiam általános iskolája szervezésében csereüdülésben vettek részt Erdélyben. Nagyon jól érezték magukat, sokat meséltek.
Ezt követő évben mi láttuk vendégül az erdélyi gyerekeket. Mindennap fürödni mentek, megismerkedtek a helyi nevezetességekkel.
Már négy év telt el azóta, de leveleznek, ünnepnapokon képeslapot küldenek egymásnak.
Henike befejezte a szakmunkásképzőt, már családja van, egy édes kisfia. Nagyon örülök hogy a nagy műtéteket átélt gyermek sorsa ilyen szerencsésen alakult. Elég ritkán tudunk egymáshoz eljutni, mert messze laknak.
Elérkezett az idei nyár is meglepetéssel. Balatonnál faházas üdülőben több nevelőszülős családdal és gyermekotthonos gyerekkel együtt tölthettünk egy hetet. A szállásért nem kellett fizetni a TEGYESZ jóvoltából. Magunkkal vihettük a barátnőmet és Down-kóros tizenkét éves kisfiát is.
Az első nap barátkozás és gyerekeink másságának elfogadtatásával telt,a többi nap móka és kacagással. Külön feladat volt a mindennapos élelembeszerzés, a kiskonyhában a főzés. Nagy élmény volt a gyerekeknek hogy néha vendéglőben ebédeltek. A környéket bebarangoltuk a közeli hegyre a gyermekotthonos gyerekekkel kirándultunk, az erdőben véradáson vettünk részt a szúnyogok által. Kitérőt tettünk a közeli városba. Ide másnap visszatértünk hogy ajándékokat vegyünk. Itt az üdülőben ünnepeltük kis barátnőm születésnapját. Apró sütikből készítettük a születésnapi tortáját. Délutánonként a tóra mentünk, estefelé a gyerekek fociztak, barátnőm rejtvényt fejtett, vagy tollasoztunk a gyerekekkel. Hamar elszállt az egy hét. Amikor hazaértünk a vasútról a kisfiam az udvarunkba letérdelt és megpuszilta a földet és azt mondta "édes otthon, édes otthon". Egész elérzékenyültem ettől a kis jelenettől.
Már elkezdődött az új tanév. Idősebb kislányom szakközépiskolába, tizenegyedik osztályba jár, nagy tervekkel és szorgalommal tanul. Szakközépiskola kilencedik osztályába jár a kisfiam, tervezéssel nála sincs gond, de a tanulásban bíztatni kell, pedig nagyon okos, a számítógépezés a mindene.
A fiatalabb kislányom speciális iskola tizedik osztályában tanul, már tud beszélni, számítógépen szeret játszani, szépen rajzol. Fogyatékossága ellenére mindig segítőkész, ha hibázik azon van hogy jóvá tegye.
Ha csak rajtam múlik azon leszek hogy a kis gyermekeim tervei valóra váljanak és megtalálják helyüket az életben.
Szabó Árpádné

Néhány pillanatnyi csend után Ragó Ferencné, Ági beszélt néhány a karácsonyt megelőző hagyományról, illetve magáról a karácsonyról, annak tartalmáról és jelentőségéről. Ezután színes szalagokból a masnikötés különböző változatait mutatta be a szülőknek.
Körtélyesiné Akli Piroska kolleganőnk az Adventi koszorúk elkészítéséhez adott tanácsokat, Ujszásziné Antal Ildikó kolleganőnk pedig azt mutatta meg, hogy egyszerű faháncsból, illetve fagolyókból hogyan lehet "Betlehemet" készíteni.
Ezután mindenki tetszés szerint választhatott magának a "technikák" közül. Másfél órán keresztül igazán bensőséges, ünnepi hangulatban készültek a különböző díszek és ajándéktárgyak, majd boldog ünnepeket kívánva búcsúztunk el egymástól. Vissza...

Ugrás a lap tetejére

Vissza az archív cikkekhez